Amikor a pozdorja jól kivolt száradva, törtük, tiloltuk, vonogaltuk míg a törőszakadék is guzsalyra került. Fontunk ahosszú téli estéken és felmatoláztuk, hogy bánni tudjunk a nyállal telitett fonalakkal.
Szapultuk, vagy forraltuk, kemencéztünk. Kiszáradva elszortiroztuk azt szöttünk bwelöle amire megfelelt. A durvájából zsákot, duszát, szénáslepedőt, majd afinomabb vékony szálakból komoly háztartási szőtteményeket: abroszt, lepedőt, párnahéjat, törölközőt, takaróruhát, inget, gatyát. Ezeknél még érdekesebb volt a párna ésderekajtok amit megkentünk és úgy ttöltöttümk meg. A pehely ráragadt a párna belsejére és a tollut nem eresztette ki. Kézimunka vásznakat is így szöttük, ezentanultam meg keresztszemest varni. Ez már akkor is divatos volt. A szép szálas kenderből csipkét horgoltunk.
A szövest a fonal vetésel keezdtem el, felhúzás és fogdosás könyen ment. A felvágott anyagot szöttem meg legelőre, úgy éreztem ez áll legközelebb hozzám. A rongycsíkokból rakocsgattam egymás után, az alakok határvonalait próbáltam lerögzitteni..."-Így emlékszik vissza Izsó Anna szövőnő gyermekkorára.
